2012 10 18 324

Törzskönyvi száma: 172/TK/84

Védetté nyilvánító jogszabály száma: 1/1984. (XII. 13.) OKTH rend. alapján a védettséget a 147/2007(XII.27) KvVM rendelet tartja fenn.

Nemzetközi egyezmény jelölése, sorszáma: HUBN10007 SPA, HUBN20084, HUBN20085, HUBN20088, HUBN20089, HUBN 20090, HUBN20092, HUBN20093, HUAN20007 SAC(SCI) Natura 2000 területek

Területi kiterjedése:26 765,4 hektár.

Megye megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Települések megnevezése: Boldogkőváralja, Arka, Fony, Mogyoróska, Regéc, Háromhuta, Nagyhuta, Kishuta, Komlóska, Makkoshotyka, Göncruszka, Gönc, Telkibánya, Bózsva, Nyíri, Füzér, Pusztafalu, Hollóháza.

A Sárospataki Kistérség települései közül csak Háromhuta, Komlóska és Makkoshotyka területét érinti az alábbi arányban:

Település

A település területe

(hektár)

A települések területét érintő ZTK területe

(hektár)

Területi arány

(%)

Háromhuta

3780,341

3545,263

93,782

Komlóska

2985,302

836,509

28,021

Makkoshotyka

1040,05

842,370

80,993

A Zempléni Tájvédelmi Körzet hazánk egyik viszonylag érintetlen és háborítatlan területe. Távol esik fővárostól és nagy ipari centrumoktól, s részben ez magyarázza turisztikai feltáratlanságát. A Hernád, a Bodrog és az országhatár által határolt háromszögnek természetvédelmi szempontból legértékesebb részeit fedi le a Zempléni Tájvédelmi Körzet, mely 1984-ben alakult 26 496 hektáron. A tájvédelmi körzet jellegét és az ebből adódó gondokat is alapvetően meghatározza az a tény, hogy területének mintegy 85%-a erdő. Talán épp ennek köszönhető, hogy relatív nyugalmát, zavartalanságát mindmáig sikerült megőriznie.

A tájvédelmi körzet két – földrajzilag jól elkülönülő – részre tagolódik. Ezek lényegében a hegység két alapvető tájához tartoznak. Északon a kisebb rész a Nagy-Milic-hegycsoport, míg délen a központi zóna, a háromhutai hegycsoport részeit foglalja magába – ez a rész érinti a Sárospataki Kistérség területét is. A hegység peremvidékei, valamint a Hegyköz medencéje elsősorban az évszázados – s korunkban egyre inkább erősödő – antropogén hatások miatt maradtak ki a tájvédelmi körzetből.

A Zempléni-hegység vulkáni eredetű. Lényegében a fiatal, mintegy 12-15 millió éves eruptívumokból áll, melyeket sorozatban a felszínen vagy felszínközelben találunk. A vulkáni működés során kezdetben a riolit, majd az andezit, dácit, illetve ezek tufái jöttek a felszínre. A nagy erejű kitörések révén helyenként 100-200 m vastagságú tufafelhalmozódások keletkeztek. Az időben és anyagában egyaránt változó vulkáni tevékenység a réteges (sztrato-) vulkánok egész sorát alakította ki. A földtani képződmények mai képének kialakításában a legjelentősebb szerep az eróziónak jutott. A tektonikai mozgásoknak megfelelően formálta és formálja ma is a vidék arculatát. Elsősorban tájképileg értékesek a lepusztító folyamatok által kipreparálódott sziklák (Rákóczi-kő, Pengőkő dácitsziklái) vagy a különböző elválású formák, lávafolyás-szerkezetek (pl. füzéri várhegy oszlopos elválású kipreparálódott vulkáni dugója vagy a pusztafalui Tolvaj-hegy résvulkános eredetű sziklataréjai). A táj geológia szerkezetét a vulkánok közé benyomult tortonai és szarmata tenger üledékanyagai teszik változatosabbá. A tengervízbe hullott vulkáni tufa többfelé betemette és magába ágyazta az egykor élt növény- és állatvilág egyedeit, helyenként gazdag ősmaradvány-lelőhelyeket alkotva. Ilyenek pl.: a kovásodott és elszenesedett fatörzsek, a faopál, a sás- és a nádlevél-lenyomatok, a csiga-, a kagyló-, a hal- és a rovarmaradványok. Az egységesnek mondható földtani felépítés ellenére a földfelszín közelében előforduló ásványlelőhelyeken változatos s talán inkább érdekes, mint értékes kőzetanyagot találunk (kvarckristály, jáspis, obszidián, az opálok számtalan színváltozata stb.) Az értéket a nemesfémbányászat jelentette Telkibánya környékén. Ez a kis falu XIX. század közepéig a virágzó bányavárosok sorába tartozott. A dúsabb telérek azonban elfogytak, s a kutatófúrások azóta sem erősítették meg az újabb, gazdaságosan művelhető lelőhelyek létezését. Az arany és ezüst bányászatának tárgyi emlékei – kutatóárkok, tárók – kívül esnek a tájvédelmi körzet határán. A vidék jellegzetes kőzetfélesége a perlit. Ezt a furcsa, morzsolható kőzetet már évszázadokkal ezelőtt is hasznosították itt élő elődeink az üveggyártásban. Ma az építőiparban játszik fontos szerepet. Magas hőmérsékleten duzzasztva eredeti térfogatának 12-15-szörösét éri el, s ezáltal kiváló szigetelőanyaggá válik. A tájvédelmi körzeten kívül eső pálházai perlitbánya – kapacitását tekintve – Európában a 4. helyen áll. Érdekes jelenség a hegységben az ún. „kőtengerek” képződése. Kialakulásuk kezdete a jégkorszak idejére tehető, de az eróziós, mállásos folyamatok eredményeképpen napjainkban is tart. Lényege, hogy a viszonylag sekélyebb rétegben megszilárdult andezit a fagy fokozata aprózódás hatására kisebb-nagyobb blokkokra, kőtuskókra esett szét. Ilyenek a Péter-mennykövek, a Szarvaskő, a Pengőkő környéke, a boldogkőújfalui kőtenger stb.

A tájvédelmi körzet területe nagyobb részt magas fekvésű, éghajlata hegyvidéki jellegű. A Kárpátok közelsége, a magashegyvidéki klíma közvetlen hatást gyakorol az éghajlat itteni alakulására. Ennek megfelelően – a viszonylag sok napsütés ellenére – a nyár hűvösebb, csapadékosabb, a tél hidegebb, mint hazánk egyéb tájain. A kárpáti klíma érvényesülését szembetűnően mutatja néhány számadat. A hegyaljai 450 mm-es évi átlaggal szemben az északi határvidéken és a központi zóna magasabban fekvő területein a csapadék mennyisége a 850 mm-t is eléri. Természetesen az éghajlat ilyen jellegű változása közvetlen hatással van a növényvilág alakulására, s ezen keresztül a hozzá szorosan kapcsolódó állatvilág összetételére is.

A tájvédelmi körzet területén jellemzően fás növénytársulásokat találunk. Ezen belül főbb állományalkotók az őshonos kocsánytalan tölgy, a bükk és a gyertyán. A sziklás, kőkibúvásos hegytetőkön a hársas-kőrises-berkenyés sziklaerdők jelennek meg. Elegyként fordulnak elő a juharok, a vad gyümölcsök és a nyír, mely utóbbi elegyetlen állományaival mesés tájképi értékű erdőfoltokat alkot. A sebes sodrású hegyi patakok hűséges követője az égeresek kanyargó sötétzöld sávja. Meghatározó szerep jut ma már a mesterségesen betelepített fenyveseknek, melyek egyre nagyobb területet foglalnak el az őshonos fajok rovására. A fás társulásokon túlmenően jelentős tájalakító szerepük van többnyire középkori eredetű hegyi irtásréteknek. Fajösszetételükben bizton jelzik a Kárpátok közelségét. Fennmaradásukat az évszázados gazdálkodási módokat, a jelentős állattartásnak és az ebből adódó rendszeres kaszálásnak köszönhetik. Az irtásrétek pazarló virágbőségével el is jutottunk a tájvédelmi körzet legértékesebb növényegyütteséhez, a lágyszárúakhoz. Páratlanul gazdag hegyi rétjei a szibériai nőszirom, a réti kardvirág, 14 orchideafaj és egyéb növényritkaságok tömegeinek szolgálnak élőhelyül. Fennmaradásuk csak további rendszeres kaszálással lehetséges. A hegyi rétek mellett rendkívül gazdag a zárt erdők lágy szárú növényvilága is. A kárpáti bükkösök kora tavaszi, tömegesen fellépő virága az ikrás fogasír. A bükkösökben, de a telepített lucfenyvesekben is találkozhatunk a kárpáti lucosöv jellemző körtikefajaival. Itt van az egyvirágú körtike legjelentősebb hazai előfordulása. Az ernyős körtike több száz példányos termőhelye hazánkban génrezervátumnak tekinthető. A savanyú talajokon rendkívül gazdagon tenyésznek a korpafüvek. A kapcsos, a kígyózó, részeg és lapos korpafüvek helyenként közösen alkotnak szőnyeget. A savanyú rioliton a moháknak mintegy 200 faját írták le, s ebben számos olyan van, amely hazánkban csak itt fordul elő. Az üde gyertyános-tölgyesek tavaszi virágszőnyegét az ujjas keltike, a galambvirág, a berki és a bogláros szellőrózsa tömege adja. Tölgyesek ritka bennszülött növénye a Schudic tarsóka, amely a terület egykori kiváló erdőmérnökéről kapta nevét. A száraz tölgyesekben „gyepet alkot” a fekete áfonya, amelynek kiterjedt foltjaiban elszórtan találkozhatunk a nálunk ritkaságnak számító piros bogyójú, örökzöld levelű vörös áfonyával. Szőrfűgyepekben, szilagyepeken gyepalkotó a – Kárpátokban gyakori, nálunk igen ritka – juhcsenkesz. A Lackó-hegyen, sziklai mohapárnákban előforduló speciális tőzegmohafaj egyedülálló hazánkban. A füzéri várhegy szilikát szilagyepei számos növényritkaság őrzői. Uralkodó növénye a szilai csenkesz és a magyar kőhúr. Botanikai ritkaság a hegyi kőtörőfű és a szirti páfrány előfordulása. A sziklafalakról tavasszal messze virít a sziklai ternye élénksárga virága, míg a déli, keleti kitettségű, ellaposodó gyepekben lila, sárga, fehér színekben pompázik a törpe nőszirom virágszőnyege. A mintegy 7000 évvel ezelőtti melegebb időszak emlékét őrzi a kárpáti jellegű, reliktum gyöngyvesszős növénytársulás.

A sziklai termőhelyek ellentéteként megtaláljuk a tájvédelmi körzet területén a forráslápokat és a mélyebb fekvésű völgyek ellaposodó, láprét jellegű területeit is. Az előbbiek reprezentáns képviselője a mogyoróstetői forrásláp és fűzláp, amely többek között a mocsári nőszőfű, a Kemence-patak menti tőzegmohás láprét kísérő növényritkaságai a töviskés sás, tőzegpáfrány, a fehér májvirág és több lombosmohafaj. A völgy mentén több helyütt kisebb állományai találhatók a gyapjúsásnak, s a patak menti égeres hazánk legszebb, leggazdagabb struccpáfrányos lelőhelye.

A tájvédelmi körzet kárpáti jellegű flórájához kapcsolódóan állatvilága is rendkívül gazdag és változatos. Ebben a tekintetben a botanikaihoz hasonló, általánosabb érvényű felmérés még nem történt, csupán részadatokat ismerünk. A gerinctelenek közül számos, nevezetesen kárpáti és szarmata jellegű csigafaj és itt. Reprezentatív képviselőjük az óriás kárpáti kék meztelen csiga, amely 20-25 cm-t elérő, sőt meghaladó méreteivel, égszínkék, türkizes színárnyalataival kitűnik a többi közül. Nedves, nyirkos közegben, eső után találkozhatunk vele. A lepkék között több magashegységi, szibériai elterjedésű faj fordul elő, amelyek hazánkban ritkák. Ide tartoznak egyes szövő-, araszoló- és bagolypillefajok, amelyek – igen szórványos előfordulásuk miatt – többnyire csak tudományos nevükön ismertek. Hasonló a helyzet a szitakötők, tegezesek, kérészek, álkérészek több fajával is. A bogárfajok számos nevezetességével büszkélkedhet ez a táj. Gazdag fajlistával képviseltetik magukat a futóbogarak, mint a pompás futrinka, a kárpáti és zempléni futrinka. Ezek a színpompás ragadozó bogarak – rejtett életmódjuk miatt – csak elvétve kerülnek az ember szeme elé. Látványban nem kevésbé izgalmas csoport a cincéreké. A hőscincérek, a nyárfacincér, a virág-, a korong-, a gyalog-, a töveses cincérek mellett – mind kisebb számban – előfordulnak a havasi cincér vagy a csíkos cincér egyes példányai is. A szarvasbogár ma még nem számít kuriózumnak, de a hasonló méretű orrszarvú bogár már csak nagy ritkán kerül szem elé.

Előfordul itt a hüllők és kétéltűek legtöbb hazai faja. Ez utóbbiak közül talán a foltos szalamandra és az alpesi gőte egy sajátos alfaja érdemel külön említést. A hegyvidék jellegzetes békái a gyepibéka és a sárgahasú unka. Legnagyobb méretű gyíkunk, a zöldgyík, nem ritka. Rokona, a törékeny kuszma vagy lábatlan gyík külső megjelenésében igen hasonlít a kígyókhoz, de mozgó szemhéja azoktól biztosan megkülönbözteti. Leggyakoribb kígyó az erdei sikló, amely néha igazán impozáns méreteivel kelt riadalmat. Idős példányok elérhetik, sőt meghaladhatják a két métert, s ehhez mérten tekintélyes törzsvastagsággal is rendelkeznek. Szorult helyzetében – ha megfogják – bátran támad és „harap”. A vízisikló meglehetősen gyakori, ellenben rézsiklóval már ritkán találkozhatunk. A keresztes vipera ritkán mutatkozik, átlagos erdőt járó aligha találkozik vele. Az iránta érzett indokolatlan és oktalan gyűlöletnek legtöbbször a jóval gyakoribb és ártalmatlan siklófélék esnek áldozatul.

A nagy területű, zárt erdőknek igen gazdag a madárvilága. A fészkelő fajok listáján több fokozottan védett faj szerepel. A legnagyobb európai sasok egyike a parlagi sas. Fő eledele a termetéhez képest meglehetősen kicsi ürge és a hörcsög. Féltve őrzött fészkelő madarunk. A hasonló méretű szirti sas gyakori vendég a hegyvidéken. Étlapján jóval „komolyabb” zsákmányállatok szerepelnek, mint pl. vadmalac, szarvasborjú, róka, kutya stb. Hazai fészkelése nem bizonyított. A kisebb termetű békászó sas is szórványosan fészkelő. Egyik legértékesebb és legszebb madarunk a kerecsensólyom. Sajnos évről évre kisebb számban költ a területen. Ritka kóborlóként a vándorsólyom is feltűnik olykor. A közönségesnek mondható egerészölyv mellett igen szórványosan fészkel a kígyász- és a darázsölyv. A baglyok közül az uhu és a csaknem olyanméretű uráli bagoly képviseli a legnagyobb eszmei értéket. Ritka fészkelő a fekete gólya és császármadár. Gyarapodó nagyságú fekete harkály ma már nem számít különlegeségnek.

A tájvédelmi körzet területén számos védett emlősfaj él. A menyétfélék – nyest, nyuszt, hermelin, menyét, görény, borz – jóformán felfedezhetetlenek. Jelenlétükről leginkább csak a friss hóban hátrahagyott nyomaik árulkodnak. A velük való találkozás csak a véletlen műve lehet. A vadmacska az érintetlen, idős erdők lakója. Igen óvatos, rejtett életet él. Másik macskaféle ragadozója a hegyvidéknek a hiúz. Kedvező feltételeket találva terjedőben van. Védelme azonban – az ugyancsak visszatelepedni látszó farkassal egyetemben – nem megoldott, mert a tiltó paragrafus önmagában kevés az emberi tudat formálásához. Jelentős anyagi és eszmei értéket jelentő a vidék nagyvadállománya. Megtalálható még a kárpáti „A” típusú gímszarvas, melynek trófeája igen előnyös tulajdonságú (viszonylag nagyobb szárhossz és vastagság, arányos forma, szép szín és gyöngyözés, erőteljes, többágú korona). A vaddisznónak egy sajátos állománya él a területen. Jellemzője a külső jegyekben is megnyilvánuló alkalmazkodása a zordabb körülményekhez, és a két nagyagyar által formált, csaknem szabályos kör alak.

A hegység kultúrtörténetének legősibb nyomait a kőkorban találjuk. Itt élő őseink a kőeszközök készítésével hívták fel magukra a kutatók figyelmét. A helyben található obszidián remek alapanyagul szolgált pattintott eszközök készítéséhez, s a népesedés növekedésével több száz km-es körzetben a cserekereskedelem alapját képezhette. A hegység peremvidékein, nagyobb völgyeiben, valamint a Hegyközben figyelmes szemlélő gyakran találkozhat a fölművelés vagy erózió által felszínre került pattintott kőkori eszközökkel. Ezek azonban csak véletlenszerű találkozások, tudományos, régészeti feltárásuk még várat magára.

A honfoglalás utáni időkből szemléletesebb emlékként maradtak ránk Árpád-kori váraink, illetve azok romjai. Tájképileg legszebb hazai váraink egyike a fűzéri vár. Romjaiban is lenyűgöző az oszlopos elválású sziklák tetején omladozó falak látványa. Építését a XIII. század elejére teszik. Végső alakját a századok folyamán történő sorozatos átépítések során vette fel. A monda szerint Perényi Péter a mohácsi csata után a kápolna alatti pincében rejtegette a királyi koronát. A vár nem fekszik stratégiailag fontos helyen, inkább csak saját vagyon őrzésére szolgált. 1683-ban Lipót császár – a Thököly-harcok következményeként – parancsot adott a falak felrobbantására. A másik omladozó várrom: Regéc. A füzéri várral egy időben épülhetett, de a belső tornyos várformát egészen a XVII. századig alakítgatták. Falmaradványaiból következtetve a környező váraknál jóval monumentálisabb építmény lehetett. Mai, romos állapotában is uralja a környéket. A Rákóczi család tulajdonaként élte fénykorát. Zrínyi Ilona itt rejtőzködött kisfiával, II. Rákóczi Ferenccel. Az osztrákok az 1680-as években robbantották fel. Boldogkő vára már a hegység Hernádra néző peremén helyezkedik el. Viszonylag épen fennmaradt várunk a XIII. századból. Elsődleges rendeltetése a Kassa felé vezető fontos hadi és kereskedelmi út biztosítása lehetett. Végvári jelentőséggel sosem bírt, de a belső viszálykodások gyakori színtere. Az Árpád-ház kihalása után sokszor cserélt gazdát. Kezdetben az Amadéké, majd Róbert Károly, később a Hunyadi család birtoka. Balassi Bálint is megfordult falai között. A Rákóczi-szabadságharc idején katonai jelentősége már nem volt. A Habsburgok szerencsére nem robbantották fel, mint a többit. A felszabadulást követő régészeti feltárása utána várban nagymérvű állagmegóvás folyt, s ma fontos idegenforgalmi érték. A várak sorában lényegesen kisebb jelentőségű a zárt erdőkből csak alig-alig előtűnő Amadé-várrom, amely a gönci Nagy-patak mentén haladva, a Potács-házi útról közelíthető meg legkönnyebben. Amadé nádor építtette a XIII. század végén, s Ulászló, száműzött lengyel királynak is menedéket adott. 1317-ben Róbert Károly a várat leromboltatta, mivel Amadé fiai szembekerültek a királlyal. Ma már csak igen romos, omladozó falmaradványait lehet megtalálni. Nem messze az Amadé-vár maradványaitól a gönci pálos kolostorrom viszonylag épen maradt templomfalait évszázados bükkfák őrzik. A kolostor 1371. évi alapítása Nagy Lajos nevéhez fűződik. Megmentésére az utóbbi években történtek próbálkozások, de a szükséges anyagiak híján gyakorlati eredmény nem született.

A kultúrtörténeti emlékek persze nem merülhetnek ki csupán a várak mechanikus felsorolásával. Hiszen itt van pl. Telkibánya, az egykori virágzó bányaváros. Ma már jórészt ellenőrizhetetlen mondákkal színezett bányászati múltjával, romos vagy részben ép, felhagyott táróival. Itt van a templomhegyen a műemlék templom köré települt híres fejfás temető. Telkibánya volt az első magyar porcelángyár titkos alapításnak színhelye is. Fennmaradt tárgyi emlékei a helyi ipartörténeti gyűjteményben láthatók. A több évszázados múltra visszatekintő üveggyártás emléke ma már csak a helységnevekben él tovább (Háromhuta, Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta), mivel 1916-ban megszűnt Regécen a környék utolsó üvegműhelye is. Hollóháza közvetlen utódja a telkibányai porcelángyárnak. Sajnos az ipartörténeti szempontból rendkívül érdekes régi gyárépületeket szétverték, elbontották.

A hegység belső, zárt kis települései – Háromhuta, Mogyoróska, Regéc – még ma is őrzik a népi építészet remekeit, évszázados hagyományait. A környék jelentősebb kastélyai – a felszabadulást megelőzően – a Károlyi család tulajdonában voltak. A füzérradványi, az azt körülvevő csodálatos parkkal; a Kemencevölgyet mintegy lezáró Kőkapu szikláin mesésen a környezethez simuló vadászkastély; vagy az ország legészakibb pontján, szinte a mai országhatárra épült László-tanyai kastély.

2010 12 19 060

2012 02 21 274

2012 08 05 163

2013 04 14 124

A weblap az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap, Magyarország Kormányának LEADER keretéből
a SIMONINFO Multimédia és Oktatási Kft. kivitelezésében valósult meg.

logo